A szerzők a ma leggyakrabban használt megnégyszerezett semitendinosus ínnal való egyköteges LCA pótlás műtéti eredményeit prospektív módszerrel hasonlították össze a napjainkban elterjedőben lévő szintén semitendinosus ínból készült, kétköteges, négycsatornás módszer műtéti eredményeivel.

Prospektív vizsgálat során 40-40 hagyományos technikával végzett és kétköteges LCA pótláson átesett beteg 6-42 hónapos utánkövetése során a szubjektív panaszok, pontrendszerek, manuális stabilitásvizsgálat és a tibiafej AP kimozdulásának KT-1000 arthrométerrel mért értéke alapján értékeltek.

Szövődményeket illetően a két csoport nem mutatott különbséget. A szubjektív panaszok és a pontrendszerek vonatkozásában a két csoport betegeinek eredménye között szignifikáns eltérés nem mutatkozott. Az objektív stabilitás mérések a kétköteges csoport esetében jobb eredményeket mutattak – átlagosan 6,1 mm kimozdulás a hagyományos technikával végzett 7,2 mm-es átlagkimozdulásához képest. Mindkét csoportból a legtöbben vissza tudtak térni a sérülés előtti aktivitásukhoz. Összesen 28 igazolt sportolóból 25-en a versenysportba is visszatértek. Ez az eredmény az irodalmi adatokkal összevetve is ígéretesnek mondható.

Bár a kezdeti tapasztalatok bíztatóak, hosszabb távú utánkövetésre lenne szükség annak eldöntésére, hogy a technikailag összetettebb, költségesebb és több időt valamint speciális műszereket igénylő kétköteges módszer chondroprotectív hatás szempontjából lényeges előnyökkel bír-e a hagyományos LCA pótlással szemben.  

DOI: 10.17489/biohun/2010/2/02